MISSZIÓ
Isten szeretet

MENÜ

 2012. november 12-én elindult egy új műsor Nem vagy egyedül címmel.

Ezt a műsort a 101,3 MHz-en minden hétfőn este 20 és 22 óra között lehetett hallgatni a Rádió 6 rádióállomáson.

2014. február 24-től pedig a Lakihegy Rádió a 107,00 MHz-en ad otthont a műsornak.

A műsor kezdési időpontja változatlanul minden hétfőn 20 óra

 

Interneten is fogható a www.lakihegyradio.hu oldalon a Hallgassa online feliratra kattintva. Ekkor vagy megszólal az adás - kis várakozás után - vagy letölt a gépére egy live.m3u fájlt, amelyet a C meghajtón a Letöltések mappában meg kell nyitni, és ezek után szólal meg az adás.

Tekintettel az érdeklődésre lehetővé tettük a felvételek utólagos meghallgatását itt. A felvételek feltöltése folyamatosan történik. 

 

 1.      

        2012. nov. 12.

      A lejátszás úgy indul el, hogy rá kell kattintani az alábbi kék színű betűsorra:

      http://youtu.be/DDDimW0CtPc

Rádió 6 első Nem vagy egyedül című műsora, ez 2012. nov. 12-én 20 órakor kezdődött.
Műsorvezető szerkesztő: Takács Ferenc
A műsorban elhangzott:
Dr Pálhegyi Ferenc előadásából 3 rövid bejátszás:
1, Isten megbízatása az embernek
2, Ösztönlény-e az ember? 
3, Mi az erkölcs - etika? Hogy találhatunk Istenre?
VERS
Füle Lajos: Nehéz ember
Rövid Ige olvasás és magyarázat Lk 5,27-től Lévi Máté elhívása , Takács Ferenc
Száva Lajos bizonyságtétele több szakaszban
A felvétel összesen 1 óra 35 perc

.
.2.
        2012. dec. 3.
       A lejátszás úgy indul el, hogy rá kell kattintani az alábbi kék színű betűsorra:
.

Rádió 6 Nem vagy egyedül című műsora, ez 2012. dec. 3-án 20 órakor kezdődött.
Műsorvezető szerkesztő: Takács Ferenc
A műsorban elhangzott:
Cseri Kálmán református lelkész tanítása:
1. A két beteg asszony esete
2. Jézus Simon farizeusnál
3. Jézus és a parázna asszony
Kalocsai Géza bizonyságtétele
VERS
- Túrmezei Erzsébet: Kő az úton
- Túrmezei Erzsébet fordította németből ismeretlen szerző műve: Lábnyomok
- Boros Katalin: Lusta Pista
Betelefonáltak:
- Terdik Tamás és Piroska a felesége
- Répási Gyula barátja a leégett házuk kapcsán

A felvétel összesen 1 óra 32,5 perc

 3,

            2013.01.07.

                 A lejátszás úgy indul el, hogy rá kell kattintani az alábbi kék színű betűsorra:

            http://youtu.be/lZ8QjBidMAE

A Rádió 6 Nem vagy egyedül című műsora, ez 2013.01.07-én 20-22-ig hangzott el.

Műsorvezető szerkesztő: Takács Ferenc

A műsorban elhangzott:

- Cseri Kálmán igehirdetéséből 3 részlet:
          Hogyan kell és mit jelent Istent félni, dicsérni, imádni
          A megmenekülés egyetlen útja.
                                      
Versek:

           - Varga Gyuláné: a Könyv

           - Pecnyik Pál: Vannak-e hűséges imádkozók

- A sátán konferenciája - az ellenség stratégiája

- Dr Dér Katalin előadása Kapernaumról, Péter házáról - Biblia és régészet

- Két telefonos történet 1, Édesapa telefonált a kómában lévő fia érdekében
                                      2, Anyukáját elvesztett asszony magányában a tv szignál.
Telefonáltak - Heni , a hitelhelyzet miatt

                     - Kati, az idősotthonban lakó volt zenész kapcsán

 
Az alábbi felvételeknél a műsor vendégeinek neve olvasható a dátum után
4,   2013.09.02.   http://ge.tt/2rCkPxv/v/0  Ágnes és Tibor története, akik 27 éves hitben járó fiukat temették el augusztusban.
 
5,   2014.02.25. Harmati Laci és Tünde - Lakihegy Rádió    http://ge.tt/6RHFRxL1/v/0

6,   2014.02.10. Pap Ildikó                     Rádió 6         http://ge.tt/1DXuC1M1/v/0

7,   2014.02.03. Szabó István                 Rádió 6         http://ge.tt/5M8ov1M1/v/0

8,   2014.01.20. Gajdos Marika               Rádió 6         http://ge.tt/8gL395M1/v/0

9,   2014.01.13. Salánki Katalin               Rádió 6         http://ge.tt/4e2BjHM1/v/0

10, 2014.01.06. Bencze Katalin               Rádió 6         http://ge.tt/4fEXuHM1/v/0

11, 2013.12.23. Terdik Piroska                Rádió 6         http://ge.tt/11eCgLM1/v/0

12, 2013.12.16. Terdik Tamás                 Rádió 6         http://ge.tt/98zVYMM1/v/0

13, 2013.11.18. Török Csaba                   Rádió 6        http://ge.tt/3isoSJM1/v/0

14 2013.10.28. Marco van Leeuw van Weenen              http://ge.tt/22UaFXM1/v/0  Rádió 6

15, 2013.08.19.  Fandl Barbara                Rádió 6        http://ge.tt/6jfziRM1/v/0

16, 2013.06.24. Mikola Borbála ref. lelkész Rádió 6      http://ge.tt/9SKuqdM1/v/0

17, 2012.11.26. Dr Pálhegyi Ferenc és Kalocsai Géza    http://ge.tt/9pGMskP1/v/0

18, 2014.07.21. Horváthné Dunavevczky Leona            http://ge.tt/3lNwd7p1/v/0

19, 2014.06.23. Sárkány Lajos                                    http://ge.tt/8iz2aCn1/v/0 

20, 2014.07.28. Salyámosy Éva írónő, közgazdász       http://ge.tt/3smtwep1/v/0

21, 2014.08.04. Zsludov Vagyim  ügyvéd                    http://ge.tt/1S7MTMq1/v/0

21/a 2014.09.01.Ablonczy Zsolt ref.lelk.                      http://ge.tt/2geZVM72/v/0

21/b 2014.09.08. Lázár Csaba színművész                   http://ge.tt/8YF5oM72/v/0

22, 2014.09. 15. Prof.dr.Bognár Zalán és neje Ildikó    http://ge.tt/7ol0OW32/v/0

23, 2014.10.13. H.Kovács Judit Coach, KEVE elnök       http://ge.tt/1uLUUa12/v/0

24, 2014. 10. 20. Farkas Levente Masszőr                    http://ge.tt/1sABQV22/v/0

25, 2014.10.  27. Kiss Mózes                                       http://ge.tt/6coWau22/v/0

26, 2014. 11. 03. Széll Bulcsú ev. lelkész                     http://ge.tt/9hGiLW32/v/0

27, 2014. 11.10. Deák László ev. lelkész                      http://ge.tt/40TOfy42/v/0

28, 2014. 11.17. Ajtony Artúr ref. lelkész                     http://ge.tt/1ZH26052/v/0  

29, 2014. 11. 24. Hack János                                      http://ge.tt/1Blt4F52/v/0

30, 2014. 12.01. Kádár Miklós ny.határőr szds             http://ge.tt/81H1Dq52/v/0

31, 2014. 12.08. Prof.dr.habil.Balla Péter                     http://ge.tt/6ZcBtc62/v/0

32, 2014. 12. 15. Bíró Zsolt                                        http://ge.tt/370QiC72/v/0

33, 2014. 12. 22. Varga Gábor ref. lelkész                   http://ge.tt/4JWHvK72/v/0

34, 2014. 12. 29. Prof.dr.habil. Petrőczi Éva                 http://ge.tt/4KpNpg72/v/0

35, 2015. 01. 05. Regőczy Péter                                  http://ge.tt/5GIeRE82/v/0 

36, 2015. 01. 12. Osváth Lajos  masszőr                      http://ge.tt/8U0mKh82/v/0

37. 2015. 01. 19. Rontó Attila zenész                           http://ge.tt/1DPpOC92/v/0

38. 2015. 01. 26. Takács Ferenc                                  http://ge.tt/8LoLlx92/v/0

39. 2015. 02.02. Takács Ferenc                                   http://ge.tt/3eeQNs92/v/0

      2015.03.02. Rontó Kitti énekesnő                          http://ge.tt/6qPQiEF2/v/0

      2015.03.09. Pósa Zoltán íó - költő                         http://ge.tt/4QMmQRF2/v/0

      2015.03.16. Molnár Sándor ref. lelkész                  http://ge.tt/4UjJkEF2/v/0

      2015.04.13. Tudomány és hit T.F.                          http://ge.tt/8OUeToF2/v/0

      2015.05.04. Sánta Lajosné Sárika                          http://ge.tt/8BsGT7H2/v/0

      2015.05.18. Földvári Tibor  ref.lelkész                   http://ge.tt/2QpAPiG2/v/0 

      20105.06.08 Jobbágy Lídia konduktor                    http://ge.tt/4TrcdRU2/v/0

      2015.08.03. Ecsediné Lepsényi Ibolya                    http://ge.tt/3GXXIKN2/v/0

      2015.08.17. Bödös Eszter pszichopedagógus          http://ge.tt/9RQMrOM2/v/0

      2015.08.31. Szilasi Szilvia                                     http://ge.tt/21bW4IN2/v/0

      2015.09.07. Rab Fanni                                          http://ge.tt/9xFhbgN2/v/0

      2015.09.14. Sebőkné Pap Ildikó                             http://ge.tt/1JuUNTO2/v/0

      2015.09.21. Dr.Bubenyák Máté  gyógyszerész        http://ge.tt/6oO6f9R2/v/0

      2015.09.28. Nagy László                                       http://ge.tt/1h1WxLR2/v/0

      2015.11.16. Sipos András pilóta                             http://ge.tt/4LjI9DV2/v/0

      2015.11.23. Béres L. Atttila ref. lelkész                  http://ge.tt/3pIVkRS2/v/0

      2015.11.30. Sóti János és neje, Sóti Sprecher Gabriella http://ge.tt/4fZ8qzS2/v/0

      2015.12.7.Jaczkovits Viktor vállalkozó                   http://ge.tt/62p2MDV2/v/0

      2015.12.14. Marosi Nagy Lajos mérnök újságíró     http://ge.tt/8V8X93V2/v/0

      2015.12.21 Rück Zsolt üzletember                         http://ge.tt/1agmNwU2/v/0

      2015.12.28. Kalocsai Géza és Takács Ferenc          http://ge.tt/6ybzIrU2/v/0

 

      2016.1.11.  Dr. Győrfi Károly ev. felügyelő, író       http://ge.tt/3CTsMgV2/v/0

 

Bethánia CE 2017.7.11. Farkas Péterhttp://ge.tt/6cNycnl2

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

              

 

                        

 

...
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
..
.
.
.
.
.
 
..

 

 

Hírek

  • Ige rendszeresen a Budapest Európa Tv műsorán

    Minden reggel 3/4 8-tól 8-ig Biblia olvasást és hozzáfűzött gondolatokat hallhatunk a Budapest Európa Televízió műsorában. Ezeket az esti műsor befejezéseként ismétlik meg.

    Keddenként 9 órai kezdettel Ébredés címmel személyes bizonyságtételeket láthatunk Takács Ferenc  beszélgetős műsorában, ezeket este 10 órai kezdettel ismétli a tv aznap:

    http://www.bpetv.org/bp-europa-televizio-budapest-online-tv-adas

     

     

     

  • IMAREGGELI

    Vezetésről  a hit fényében.

    A Centrál kávéházban elindult programsorozat

    korábbi alkalmai itt láthatók, hallgathatók:

    http://www.centralkavehaz.hu/imareggeli

     

     

  • Nem vagy egyedül című rádióműsor

    Minden hétfőn  20 órától 22 óráig a 107 MHz-en, vagy ide kattintva érhető el a  Nem vagy egyedül című hitbeli műsor:

    http://lakihegyradio.hu/player/player.php

     

    Élő adás, telefonszáma: 06-20-95-95-107

  • Programajánlat minden hó utolsó szombatjára Budapesten

    Szabad szombat


    25 év feletti egyedülállók számára szervezünk keresztyéni alapon előadás-sorozatot és beszélgető kört , 
    minden hónap utolsó szombatján .
    Helyszín : volt Olimpia Mozi

    (Kelenföldi Városközpont , Etele út 55. Megközelíthető a gyors 7-es autóbusszal )

    Részvételi díj : nincs (adományokat szívesen fogadunk)

     

    A teljes program 13:00-20:00 óráig tart (ebéd , közös beszélgetés és szórakoztató program )

  • Új evangéliumi oldal
  • Reformátusok a Network-ön

    Ajánlom szeretettel:

    http://reformatusokklubja.network.hu/

    Itt sok szép, építő írás, videóanyag is található, és testvéri közösség.

    Már több, mint ezer klubtag van.

  • Cseri Kálmán, Horváth Géza és más lelkészek igehirdetései

    Szeretettel ajánlom az igehallgatók, a Bibliát komolyan megérteni akarók figyelmébe a 

    pasaret/index.php?page=2011

    oldalt ahol 1996-tól készült felvételek hallgathatók-olvashatók.

  • Keresztény filmajánló

    Sok jó keresztyén témájú filmet láthatunk a

    http://keresztenyfilmek.com/

    oldalon. Különösen jó lehetőség, hogy nem kell letölteni a megnézni kívánt filmet, hanem egyenesen az internetről nézhető.

  • Nagyon jól feltöltött és építő a hitben ez az oldal:

    http://www.albaref.hu/

    Ez a Székesfehérvári Református Egyházközség honlapja, ahol a Médiaanyagok fülre kattintva választhatnak a kedves érdeklődők, hogy filmet, hanganyagot vagy éppen vetített képes előadást akarnak-e figyelemmel kísérni. Azt hiszem minden gyülekezet büszke lenne egy ilyen honlapra.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    .

     

     

     

     

     

     

    .

     

     

     

     

     

    .

Weboldal készítés ingyen

Szavazás

Változtassak a honlap megjelenésén?
Nem, de fejleszteni lehet.
Nem, jó ez így.
Igen, mert nem áttekinthető.
Igen gyűlölöm az ilyet.
Asztali nézet