Egy időben miniszterelnöki tanácsadóként is hallottunk róla. Épített lakótelepet, gyárakat, volt az év menedzsere és az év embere. Egyike azoknak, akiknek a nevéhez kötődik a Bolyai János Alkotói Díj megalapítása. Jó néhány kitüntetése közül talán a legfajsúlyosabb a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, illetve a George Washington-díj. Megtéréséről, hitéről beszélgettünk vele.
– Megtérése előtt milyen kapcsolata volt a hittel, az egyházzal?
– Egészségi állapotom, magyar viszonyok között kiemelkedő vagyonom, valamint társadalmi elfogadottságom elvesztése elgondolkodásra késztetett. Második házasságkötésem előtt leendő feleségemmel elhatároztuk, hogy egyházi szertartás keretében kötünk házasságot, fogadalmunkat pedig a lehető legkomolyabban vesszük. A házasságkötésre való felkészülés során vettem kézbe első alkalommal a Bibliát. Később gyermekeinket egyházi iskolába írattuk. Teljes erőmmel igyekeztem jó ember, jó családapa lenni, családomról gondoskodni, az istentiszteleti alkalmakat rendszeresen látogatni. Tíz éven keresztül gyermekeink ugyan szépen, egészségesen fejlődtek, ugyanakkor komoly erőfeszítések árán sem sikerült életünket igazán helyes mederbe terelni. Egészségem tovább romlott, vagyonvesztésem folytatódott, nemes szándékú országújító programjaim kudarcot vallottak. Nem értettem, miért nem segít nekem az Isten! Ellentmondásosnak láttam őt, mert nem tapasztaltam meg jószolgálati kezdeményezéseimben az Úr tényleges támogatásának még csak a szándékát sem. Ekkor kerültek elém a Zsoltárok könyvének ezek az igéi: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek!” (127,1b–2a; Károli fordítás) És ugyancsak ebben az idő- szakban olvastam O. Hallesby Hogyan lettem hívő keresztyén? című könyvét, amely rávilágított: tovább nem kell erőlködnöm, hogy a sikeres ateistából teljesítményorientált vallásos keresztyén legyek, sokkal inkább rá kell bíznom magamat az Atya iránymutatására, és szem előtt kell tartanom Krisztus elénk élt példáját. Ekkor értettem meg, hogy a világi, de sok esetben az egyházi példaképek teljesítményelvű felmutatása is mennyire hamis orientációt nyújt a helyes utat keresők számára. Az igazi és egyben nehéz feladat Krisztus képére formálódni. Ez csodálatos felfedezést jelentettszámomra, azonban a gyakorlatba való átültetéstechnikáját nem találtam meg.
– Kérem, mondja el megtérésének szavakkal megfogalmazható történetét.
– Kétségbeesett szenvedésem egyre csak fokozódott, amikor bejelentkeztem egy férfi csendeshétre a Magyar Belmisszióhoz Biatorbágyra. Ennek a csendeshétnek az utolsó napján tapasztaltam meg Isten személyes megszólítását. Ezen a héten értettem meg, hogy a világ Isten törvénye – mispát – szerint működik. Ő teremtette, tehát ő az, aki ismeri a működését. Ekkor értettem meg, hogy embernek lenni nem mást jelent, mint Isten rendjéhez való alkalmazkodást, az ő akaratának keresését és teljesítését. Ehhez segítségül az alábbi igét kaptam: „Megjelentette néked, oh, ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” (Mik 6,8) 2014 februárjában meghoztam tehát életem legfontosabb és legjelentősebb döntését: Isten rendje és törvénye szerint akarok élni, keresve az ő akaratát és kérve bűneim megbocsátását. A végigtöprengett, végigimádkozott csendeshét utolsó előadásán Isten egy példa által világította meg számomra igazságát, hogy eddig szereptévesztésben éltem. A barcelonai olimpián az izomszakadást szenvedett világcsúcstartó sportolót az apja segítette be a célba. Az ateista, majd vallásos Somody úgy gondolta, segítőkészen részt venne a problémamegoldásban mint edző. Totális tévedésben voltam az életemben, hisz valaki látja, hogy mi történik velem, és tudja, hogyan kell segíteni. Rájöttem, hogy én is ilyen, minden áldozatra kész Atya szeretetében szeretnék élni. Énközpontú életem végre átfordult Isten-központúvá. Azóta nem én akarok az úr lenni – és mindenki más a szolga –, hanem elfogadom, hogy Isten az Úr, és én vagyok a szolga. Hiszem, hogy ő ismeri szükségeimet, és azokat időben betölti. Ehhez az alábbi igéből kaptam megerősítést: „Szerelmesének álmában ád eleget”. (Zsolt 127,2b)
– Istennel való kapcsolata mennyiben változtatta meg gondolkodását a világról, egyházról, családról, üzletről?
– Sokban. Ma azt látom, hogy a világ szörnyen rossz irányba halad. Az emberi gyarlóság végeláthatatlan. A gonosz a bálványok professzionális menedzselésével, a média mindenhatóvá tételével, a kényszeres „fejlődéssel”, a virtuális valóság terjesztésével uralma alá vonja a világot. A keresztyénség defenzívába került, elbizonytalanodott, felhígult. Ez sajnos igaz minden szinten. Elbizonytalanodunk a helyes családszerepek, a gyermeknevelés tekintetében éppen úgy, mint globális kérdésekben, legyen szó homoszexualitásról, klímavédelemről vagy migrációról. Ugyanakkor nem letör, sokkal inkább biztat engem ez a helyzet, mert hiszem és látom, hogy a világ egyedül Krisztus útmutatása mentén jobbítható maradandóan. A feladatot megkaptuk: tegyünk tanítványokká minden népet. Vegyük fel a harcot a társadalom minden területén, fogalmazzuk meg érthetően és vonzóan üzenetünket, és tegyük központi üggyé az evangelizációt, a misszionálást, a tanítványképzést. Megkaptuk az ehhez szükséges fegyverzetet, az Igében benne van minden, amire szükségünk van. És mindenekelőtt velünk a világ Ura, a mindenható Isten.
– Hogyan vesz részt az egyház életében, vállal-e valamilyen szolgálatot?
– Igyekeztem kivenni részemet gyülekezetem, a Veresegyházi Református Egyházközség feladataiból. Elsősorban a több évig tartó iskola- építés jogi, pénzügyi dolgaiban segédkeztem, ma egy férfikör munkálataiban veszek részt a testvérekkel. Próbálok eleget tenni a bizonyságtétel-meghívásoknak. Előadó voltam a legutóbbi három nemzeti evangelizáción. Részt vállaltam a budapesti Fiúság Akadémia létrehozásában és működtetésében, mely szándékunk szerint felekezetfüggetlen bibliaiskola lesz, jelentős gyakorlati programmal. Központi kérdés számunkra a Szentháromság túláradó szeretetében való részesedés megértése, átélése és kisugárzása. Keresztyén identitásunk gyökere az Atyával való szeretetkapcsolat, azaz a „fiúság”, ennek alapján Isten gyermekeként és Jézus testvéreként kell élnünk és munkálkodnunk, megvalósítanunk az Atyától való küldetésünket ebben a világban.
– Az Ön által vezetett Centrál kávéházban havonta imareggelit szervez. Mi a szándéka, célja ezzel?
– Röviddel a megtérésem után kaptam az elhívást a korábbi, kudarcba fulladt országújító program felelevenítésére, immáron kizárólag az Úr rendje és akarata szerint. Isten akaratának kereséséhez a budapesti Centrál kávéházunkban elindítottuk havi rendszerességgel a Centrál imareggeli sorozatot (http://www.centralkavehaz.hu/imareggeli). Ezeken az alkalmakon imádkozunk nemzetünk felemelkedéséért, Isten akaratának felismeréséért, amiben hívő tudósok, lelkészek előadásai segítenek bennünket. Tavaly a vezetéssel kapcsolatos kérdésekre kerestük a válaszokat a Bibliából. 2014 kora őszi heteiben a nemzet felemelkedésének alapjait összefoglaltam tizenkét pontban. Ezen alapok részletes kidolgozását a 2015-ben induló Országműhely program keretében kívánjuk elvégezni az Úr vezetésével. Ezért a Centrál imareggeli ebben az évben egyrészt az imahátteret biztosítja, másrészt pedig a szakmai munka megkezdése előtt az elhangzó előadásokon keresztül a bibliai alapelveket keresi az Országműhely egyes programpontjaihoz.
Somody Imre 1 óra hosszú bizonyságtétele, beszélgetés Takács ferenc református önkéntes misszionáriussal: