Lk 20,9-19 (Bethánia CE 2020.12.08. kedd)
Halleluja 428.
1, Munkára fel, munkára fel!
Ki nézné tétlenül az aratást,
Míg körülte leng a bús kalász
És sorba szól az Úr szolgáihoz:
„Menj és dolgozz, Menj és dolgozz! ”
2, Munkára fel, munkára fel!
El gyáva kétség, hitvány félelem,
Szolgálhat itt bármely erőtelen,
A legkisebb is nagyobb lehet.
Az Úr veled, Az Úr veled!
3, Munkára fel, munkára fel!
Nyugtot ne várj, amikor nem alkonyul,
Utadra esti árny, míg nem borul
A tűnő fénnyel nem hangzik feléd:
Szolgám elég, Szolgám elég!
4, Munkára fel, munkára fel!
Munkád gyönyör, dicső a jutalmad;
Boldog, ki mind halálig hív marad,
Mi mély öröm és béke lehetőség őt
Az Úr előtt, az Úr előtt!
20,9 Azután ezt a példázatot mondta a népnek: "Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott.10 És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el.
11 Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel küldték vissza.
12 Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. 13 Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. 14 De mikor azt meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!
15 És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit tesz most már velük a szőlő ura? 16 Eljön, és elveszti ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja." Amikor ezt hallották, így szóltak: "Szó sem lehet róla!" 17 Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: "Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: az a kő, amelyet az építők megvetettek, lett a sarokkő, 18 aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt." 19 A főpapok és az írástudók már abban az órában rá akarták vetni a kezüket, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
Imádság: Köszönjük Megváltó Jézus Krisztusunk, hogy teremtő Isten vagy. Létrehoztad ezt a szép világot, és ha mi el is igyekeztünk rontani sok mindent ebben, még így is Téged dicsőít a sok szépség, hiszen a Te kezed nyoma. Köszönjük, hogy mindezt ajándékba adtad nekünk, hogy jól érezzük magunkat, és meglássunk Téged alkotásod nyomán. Megvalljuk Uram, hogy nem jó munkások vagyunk, de köszönjük, hogy Te mindezek ellenére használsz minket, és megváltói tetteddel Jézus Krisztus által alkalmassá tettél bennünket arra, hogy örömmel dolgozhassunk a te aratásodban. Köszönjük, hogy láthatjuk életek megoldódását, a gyümölcstermést, és hogy ebben részt adtál nekünk, hogy örvendezhessünk, és áldhassunk téged nagy jóságodért, érthetetlen szeretetedért, kegyelmedért. Így kérjük most, hogy nyisd meg értelmünket, hogy megérthessük Igédet, üzenetedet, és amit megértettünk azt cselekedhessük! Ámen
Igen, az Úr szőlőt ültetett, ebben nem kért segítséget, Istenként megoldotta egyedül. Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő. (Ézs 45,12) Azért bízta utána ránk, hogy műveljük és őrizzük, hogy jobban sajátunknak érezhessük, a gyarapodás, szaporodás látásának örömét élhessük, és persze adjuk meg az Úrnak azt, ami Őt illeti. (1Móz 2,15) Itt jött közbe a bűn, mert annyira magunknak kezdtük érezni, hogy nem akartuk megadni az Úrnak azt, ami Őt illeti: az engedelmességet, az alázatot, a magasztalást. Hogy meglássuk és elismerjük, hogy Ő az Isten, a Teremtő, mi pedig teremtmények vagyunk. Helyére törekedtünk, és sajnos nincs ez azóta sem másképpen
a világban. Elküldte prófétáit népéhez, akaratának hirdetőit, Úrságára való figyelem felhívóit, de nem kellett ez a bűnbe esett világnak, hanem ahogy Jézus szavai leleplezik, nem gondozták, nem az Úrhoz vezették, nem az Ő útjaira tanították a rájuk bízottakat, pedig ezeket kellett volna tenniük. Isten tudta és látta, hogy mi folyik, ki is jelentette. Már az első király Saul is papokat öletett (1Sám 22,11-19) Később a nép, az ilyen vezetők után szintén nem hallgatott az Úrra. Ez az a nép, amely nem hallgatott Istenének, az ÚRnak szavára, és nem fogadta el a figyelmeztetést! (Jer 7,28b) A vezetők felháborodtak, megverték Jeremiást, és börtönbe vetették (Jer 37,15) Sok pásztor pusztította szőlőmet, taposta osztályrészemet.(Jer 12,10) Végül pedig, ahogy a mai Igénk hozza elénk eljött a Fiú, az Örökös. Csodálkozott a nép, olvassuk, hogy ámuldoztak tettein, bölcsességén, még az Istent is dicsőítették a látottak miatt, sőt hozsannázva kísérték Jeruzsálembe virágvasárnapon. (hoshiah - nna (könyörgünk, ments meg – a zsidó ember csak Istenhez fordult ezzel a kifejezéssel és tudta, hogy ez az örömfelkiáltás – kérés a Messiásnak is jár) pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!(Jn 12,13) és Mikor pedig már közeledett az Olaj-fák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: "Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" (Lk 19,37-38) Mégis a sok külsőség, nem a belső helyes állapotát tükrözte, mert azt mondja Jézus, hogy valójában nem ismerték fel sem az Isten küldötteit, sem Őt magát. "De kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlók azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és ezt kiáltják a többieknek: furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem gyászoltatok. Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség." (Mt 11,16-19) Szomorúan olvashatjuk, hogy: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.( Jn 1,11) Még tanítványai is elhagyták, akikről gondolhatnánk, hogy a több évi folyamatos együttlét, tanítás, vezetés során, azért már csak eljutottak oda, hogy hűségesen Vele legyenek minden helyzetben. Hiszen mindenen uralkodott, bölcsessége kikezdhetetlennek bizonyult, és isteni természetének számos jelét mutatta meg. Gondoljunk a viharzó tenger, a szél lecsillapítására, a halottak feltámasztására, a betegségek mindegyikének meggyógyítására, különösképpen a leprások esetében, vagy az ördögök kiűzésére. Mindent tökéletesen cselekedett és jótetteinek se szeri se száma nem volt: De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket. (Jn 21,25) Valójában mindenki tudta, hogy ki Ő, de vagy gyávaságból, (Péter és a tanítványok) vagy nyílt ellenségeskedés miatt (a nép egy része), illetve féltékenység – hatalom féltés miatt (a vezetők – papok egy része) helyezkedtek szembe Vele, és lettek képessé arra, hogy eltűrjék, vagy egyenesen akarják, követeljék halálát. Azt hitték, hogy ezzel minden megoldódik, mint a szőlőmunkások, akik az örökös megölésével gondoltak pontot tenni az ügy végére. Nem ez a vége. Van folytatás, a példázatban a szőlő ura tesz igazságot, a valóságban a feltámadott Krisztus, Aki a Sarokkő. Ez azt is jelenti, hogy CSAK Rá lehet építkezni, Ő tartja a falazatot, a téglákat, és ez mással nem helyettesíthető. Ha egy jó tégla vagy repedezett tégla (rossz építőaanyag) ráesik, (nem építő célzattal kerül rá) akkor széttörik rajta, ha pedig ez esik rá „valakire” – figyeljük meg, hogy itt már személyről beszél az Ige, akkor a súlybeli (hatalombeli) óriási különbség miatt „szétmorzsolja” azt. Nem szétmorzsolódik magától, hanem itt tevőleges cselekvés – az ítélet – következményeképpen semmisül meg. Megdöbbentő, hogy ekkor mindenki megértette (a nép, a vezetők), hogy kicsoda Jézus, mégis nem találják meg a példázatban is felkínált helyes utat. Nem adják a termést, a gyümölcsöt (önmagukat, a hatalmat) a szőlő urának – Istennek, Jézusnak. Csak remélni tudom, hogy nem vagyunk mi is ilyen elvakult helyzetben és jó „építőanyagként” ráépülni igyekszünk a Sarokkőre, hogy megadjuk a szőlő Urának azt ami az Övé. Legyen így, simuljunk Urunk akaratába, igyekezzünk jó munkásokként dolgozni, mert most láthatóan itt az aratás ideje és fehérek a mezők az aratásra. Persze tudjuk, hogy az Úr adta az esőt, a növekedést, hogy megérhessen a termény, és úgy nézzünk minden embertársunkra, hogy talán vele lehetünk együtt a mennyben, mint Krisztus megváltottai. Tudom nehezebb ez most, hogy nincs olyan gyülekezeti alkalom, ahova hívhatunk, ahol mellé ülhetünk testileg annak, akiben érdeklődést tapasztalhattunk. Még jobban rá kell bízni az Úrra, hogy az interneten elérhető alkalmakhoz odavezeti (általunk is) a megmenteni akart embereit. Ezért imádkozzunk állhatatosabban, mint eddig, jobban legyünk készen a segítségadásra, mert valószínűleg az utolsó időket éljük, telefonon is hirdessük az evangéliumot, vigasztaljunk, mert sajnos erre is sokaknak szüksége van, és mutassunk mindig fel, előre, túl a halálon, mert Jézusért és Jézus által van folytatás. Ámen
Imádkozzunk egyénileg, majd az Úr által tanított imádságot is mondjuk el!
Záróénekként a Halleluja 189. énekét énekeljük! Tégy engem békeköveteddé…
Áldó Ige: Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van. Jel 1,3
Áldás, békesség!
Szeretettel,
Ferenc Takács